A kisgyermek fejlődése folyamán leghamarabb a saját kezét fedezi fel testrészei közül, ezért rengeteg olyan mondókánk van, mely ennek a testrésznek a cirógatását, megismerését teszi lehetővé, játékos formában. A gyakorlatok erősítik a kézizmokat, ügyesítik a kezeket, segítenek az összerendezett mozgás elérésében. Fejlesztik a szem-, kézkoordinációt, a figyelmet, és ha mondókákkal, énekekkel kísérjük, akkor bővítik a szókincset, és fejlesztik az emlékezetet is.
A következő rövid kis versikék alatt a szöveg ütemének megfelelően körözünk gyermekünk tenyerében, majd a végén megcsiklandozzuk. Ismétléskor csiklandozás helyett belemutatunk, vagy finoman belecsapunk.
Bizsere, bizsere,
Csapj bele.
Bizsere, bizsere,
Egy nagy pacsit bele!
Ide szállott a kismadár,
Ide tojt egy kis tojást,
Ropp, eltörött a kis tojás.
Hová teszi a madár a kis lábát?
A baba kis tenyerébe.
Tedd ide, madár, lábadat,
Tedd ide, tedd!
A következő mondóka alatt gyermekünk szemben a földön vagy a térdünkön ül. Az első sor alatt egymás után előre nyújtjuk a jobb, majd a bal kezünket. A második sornál, összeütögetjük ökleinket, majd az első sorhoz hasonlóan nyújtjuk a kezünket, csak most fordított sorrendben. A legvégén pedig tapsolunk.
Itt a kezem, jobb és bal,
Összeverem, megszólal.
Itt a kezem, bal és jobb,
Most kell vele tapsolnod.
Régi klasszikus, mely talán mindenki számára jól ismert darab. Továbbra is csak a kezünket használjuk, illetve gyermekünk kezével játszunk. Az első sornál ökölbe szorított kezeinket ütögetjük össze, majd tenyereinket dörzsöljük, mintha a tésztát lapigatnánk. Később ujjainkat késsé formázva, megsimítjuk a másik kezünk tenyerét. A kezünket elkapva imitáljuk, hogy kivesszük az elkészült kalácsot, majd evést mímelve elfogyasztjuk.
Töröm, töröm a mákot,
Sütök vele kalácsot,
Édes mézzel megkenem,
A sütőbe beteszem,
Óvatosan kiveszem,
Mindet-mindet megeszem.
Ennél a mondóknál már az egész karunkat használjuk, de mivel ennek ellenére sem követel meg olyan nagy mozgást, ezért úgy érzem, elfér a kézjátékok között. Tenyerünket fej fölé tarjuk, majd mint a fák karunkat lengetjük. Esőnél ujjainkkal zongorázunk a levegőben, majd kopogunk, dörömbölünk egy asztalon az öklünkkel, villámlásnál pedig felemeljük mindkét karunkat. Utolsó előtti sornál lecsapjuk tenyereinket az asztalra, végül pedig széttárjuk karjainkat!
Gyülekeznek a felhők,
Fúj a szél,
Esik az eső,
Kopog a jég,
Dörög az ég,
Villámlik,
Lecsap,
Kisütött a nap!
Kifejezetten a kéz ujjaira épülő mondóka következik, melyet már egészen kis korban boldogan fognak utánozni az apróságok. Kezünkből pókot formálunk, ujjaink a lábai, csúszkálunk az asztalon ujjainkkal, majd egymáshoz dörzsölgetjük őket. Negyedik sornál emeljük a hüvelykujjunk, majd visszaengedjük, majd minden egyes sornál a következő ujjunkkal tesszük ugyanezt. Utolsó két sornál ujjainkkal elszaladunk, elbújunk.
Volt egy pici pókocska,
rászaladt a jégre,
nem volt rajta kiscsizma, fázott szegényke.
Emelgette lábacskáit, ez is fázik,
az is fázik,
ez is,
az is,
amaz is.
Hazament a kis pókocska,
elő se bújt tavaszig.
Gyermeket térdünkre ültetjük, tenyerében eljátsszuk az ujjunkkal a kertelést (körbesimogatjuk), az ültetést (megbökjük a tenyerét), a szélfújást (lengetjük a kezét), majd a végén megpaskoljuk a kezét.
Én kis kertet kerteltem,
Bazsarózsát ültettem.
Szél, szél fújdogálja,
Eső, eső veregeti, hú!