Az emberek többsége kettéválasztja a lehetőségeket: karrierről vagy családról álmodik, úgy véli, a kettő egyszerre nem megy. Pedig számos példa van arra, hogy igenis mindkettő területen – a munka és a gyereknevelés terén is – lehetünk sikeresek.
A család az első
Azok, akik úgy vélik, hogy a család az első, sokszor csak később jönnek rá, hogy eltékozolták fiatal éveiket, legalábbis a tanulás szempontjából. Idősebb korban pedig sokkal nehezebben fog az agy, bár nem lehetetlen még ekkor sem új szakmát kitanulni. Az viszont biztos, hogy családot alapítani, gyermeket vállalni csak fiatalon lehet, 40 éves kor fölött erre kevés az esély.
Azok a nők, akik egyetem helyett inkább valamilyen szakmát tanultak ki, korán elhelyezkednek, és a legtöbben 30 éves korukra már anyák. Vannak, akik több gyermeket is vállalnak, mert szeretik, ha van kivel törődniük, szeretik látni, ahogy a csöppségek egyre ügyesebbek lesznek.
A nagycsaládos életforma egyre gyakoribb hazánkban is. A szerető szülők féltve óvják gyermekeiket, és mindent megtesznek a boldogságukért. Nincs az a meeting, túlóra, amely megérné lecserélni a csemete első futballmeccsét vagy az első furulyafellépését.
A családi programok elsőbbséget élveznek, és semmi sem adhat olyan boldogságot, mint egy közösen eltöltött, nyugodt hétvége. Tulajdonképpen ebből meríthető erő a hétköznapi feladatok elvégzéséhez.
A karrier fontosabb
Mások úgy vélik, hogy a karriernél, pénzkeresetnél nincs fontosabb dolog. Szép ruhákba járni, utazgatni csak az tud, akinek bőséges a bevétele és nincs korlátozva. Egy gyermek csak hátráltat a tervek megvalósításában.
A nagy karrierről álmodók képesek napi 10-12 órát is dolgozni, és a szabadidejüket is tanulással, továbbképzéssel töltik. Nekik nyűg lenne egy kisbaba, akire folyton figyelni kell. Ha beteg, orvoshoz kell vinni, szabadságot kivenni – ha iskolai programja van, ott kell lenni, és a többi szülővel is sokszor együtt kell működni. Ez sokak számára terhes feladat.
Az is gyakori, hogy az előléptetéseknél nem gondolnak a kisgyermekes anyukákra, így azok hátrányos helyzetbe kerülnek a karriert tekintve.
Kinek van igaza?
Nincs egyértelmű válasz arra, melyik út a jobb – az igazság mindig középen van. Lehet csodás családunk és nagyszerű munkahelyünk is egyszerre, Létezik olyan verzió, hogy mindkét területen sikert érünk el.
Például ma már egyre több a női vállalkozó, aki tud otthonról is dolgozni, maga oszthatja be az idejét – így ott tud lenni minden fontos eseményen a gyermeke életében. Sokan e célból programozást tanulnak, de marketinges területeken is lehet találni jó állásokat.
Érdemes a Filter.hu Életmód rovatát követni a témával kapcsolatban, ahol az otthon és a karrier kapcsán is találunk cikkeket egy helyen összegyűjtve. Itt sokat írnak arról is, miképpen lehet összeegyeztetni a családi és munkahelyi teendőket, milyen szakmát érdemes tanulni, vagy a gyereknevelés terén mire célszerű figyelni.
Nem kell előre eldöntenünk, mi mit szeretnénk – karriert vagy családot –, mert az élet úgyis hozza magával a megoldást!




