Minden szülő életében eljön az a pillanat, amikor nem tudja, hogyan reagáljon gyermeke dühkitörésére vagy hisztijére. A helyzet gyakran kiszámíthatatlan és frusztráló, hiszen a felnőtt logikát nem mindig lehet ráerőltetni egy fejlődő gyermeki elmére. Ilene S. Cohen pszichoterapeuta a Psychology Today hasábjain osztott meg hasznos tanácsokat a szülők számára, amelyek segíthetnek jobban megérteni és kezelni ezeket a helyzeteket.
A gyermek nem egy miniatűr felnőtt
Gyakori szülői hiba, hogy gyermekeinket úgy kezeljük, mintha kicsi felnőttek lennének. Nem mindig emlékszünk arra, milyen volt gyereknek lenni, és hajlamosak vagyunk felnőtt mércével értelmezni érzelmeiket és reakcióikat. Ez pedig könnyen frusztrációhoz vezethet, amikor például egy kisgyermek hisztizni kezd, mert nem úgy lett felszeletelve a szendvicse, ahogyan ő szerette volna.
Sokan ilyenkor próbálnak logikai érveket felsorakoztatni, mondván: „Edd meg, más gyerekek semmit sem kapnak!” vagy „Úgyis a gyomrodban végzi, nem mindegy, hogyan néz ki?”. A gond azonban az, hogy a gyermek érzelmi reakciója nem a racionális gondolkodásra épül. Az emberi agy fejlődése ugyanis fokozatos, és a döntéshozatalért, érzelemszabályozásért, tervezésért és prioritások felállításáért felelős prefrontális kéreg csak a húszas évek közepére-végére éri el teljes érettségét.
Ez azt jelenti, hogy a gyermek nem rendelkezik egy felnőtt agyával, így nem is képes úgy gondolkodni vagy szabályozni érzelmeit, mint egy felnőtt. Ahogyan természetesnek vesszük, hogy egy hat hónapos baba még nem tud járni, úgy azt is el kell fogadnunk, hogy a kisgyermekek érzelmi szabályozása még fejletlen.
Miért normális a hiszti?
A hiszti és a dühkitörések nem feltétlenül a rossz nevelés jelei, hanem a fejlődési folyamat természetes részei. A kisgyermekek végrehajtó funkciói – azaz az önkontroll, a problémamegoldás és az érzelemszabályozás – még nem alakultak ki teljesen.
Ha egy gyermek egy szigorú büntetés után hirtelen abbahagyja a hisztit, az gyakran nem azt jelenti, hogy megtanulta kezelni az érzelmeit, hanem hogy leblokkolt és elnyomja azokat. A megfelelő érzelmi szabályozás és önkontroll csak idővel és megfelelő támogatással fejlődik ki.
A hiszti egy üzenet
A gyermekek viselkedése egyfajta kommunikáció. Egy hiszti során valójában az történik, hogy a gyermek érzelmileg túlterheltté válik, és segítségre van szüksége egy nyugodt, megértő felnőttől. Ilyenkor nem az a cél, hogy rögtön leállítsuk a hisztit, hanem hogy megtanítsuk a gyermeknek, hogyan kezelje az érzelmeit.
Fontos, hogy a szülő felismerje: a kiabálás és a fenyegetés nem hatékony nevelési eszköz, mert ezek nem tanítanak meg semmilyen hosszú távú készséget. Ha a gyermek azt tapasztalja, hogy érzelmei nem számítanak, és a szülei dühösen reagálnak, az megnehezítheti számára a későbbi érzelemszabályozás elsajátítását.
Hogyan reagáljunk helyesen?
Önkontroll gyakorlása
Egy síró vagy kiabáló gyermek könnyen kiválthat stresszes reakciót a szülőből, különösen, ha az már eleve fáradt vagy kimerült. Az első lépés tehát az, hogy a szülő saját magát nyugtassa meg, mielőtt reagálna.
Az érzelmek validálása
A gyermek érzéseinek elismerése kulcsfontosságú. Olyan mondatokkal, mint „Látom, hogy nagyon csalódott vagy, mert nem kaptál meg valamit” vagy „Értem, hogy dühös vagy, mert nem úgy sikerült a dolgok, ahogy szeretted volna”, segítünk a gyermeknek azonosítani és elfogadni saját érzelmeit.
Kapcsolat fenntartása
Hiszti közben a gyermek nem racionálisan gondolkodik, hanem érzelmileg elárasztva érzi magát. Ha a szülő képes higgadt maradni, és türelemmel kezelni a helyzetet, akkor ezek a nehéz pillanatok is lehetőséget adhatnak a tanulásra és a kötődés megerősítésére.
A hosszú távú cél: érzelmi intelligencia fejlesztése
A hisztik tehát nem csupán zavaró epizódok, amelyeket „túl kell élni,” hanem olyan helyzetek, amelyekben a gyermek fokozatosan megtanulhatja kezelni az érzelmeit. Ha a szülő türelmes, és a gyermek érzéseit figyelembe véve segít neki feldolgozni az adott helyzetet, akkor hozzájárul egy stabilabb érzelmi alap kiépítéséhez.
A legfontosabb tehát, hogy a hisztit ne tekintsük a gyermek manipulatív vagy rosszindulatú viselkedésének, hanem annak a jelének, hogy még tanulja, hogyan kezelje a világ kihívásait – és ebben a szülő lehet a legfontosabb segítője.
(A cikk a Hírleső blog szakmai támogatásával készült.)
