Az álláspiacon mindenképpen fontos a stabilitás, hiszen az álláskeresők többsége olyan munkát keres, ami hosszabb távon is biztosíthatja megélhetését. Ebben a tekintetben napjaink egyik favoritja a logisztikai szektor, ami folyamatosan kínálja a nyitott pozíciókat.
Egy feltörekvő szektor
A szállítmányozás, vagyis logisztika egyáltalán nem újkeletű területe a gazdasági tevékenységnek, de az is tény, hogy a globális ellátási láncok leginkább csak az elmúlt 2-3 évtizedben váltak a ma is tapasztalható összetettségű hálózattá. A gyártás és értékesítés ma már sokszor egymástól több tízezer kilométerre történik, de az egész folyamat már az alapanyagok szállításánál elkezdődik, majd egy rendkívül hosszú és összetett logisztikai és technológiai láncolat vezet odáig, míg a termék végül a felhasználóhoz kerül.
Ennek lényegében egy egészen apró része a raktárlogisztika, szerepe ugyanakkor egyáltalán nem elhanyagolható. A gördülékeny szállítás és a partnerek megfelelő kiszolgálása ugyanis lényegében lehetetlen egy megfelelő méretű árukészlet nélkül, aminek átlátható, rendszerezett tárolása csakis a raktárakban lehetséges. Ez a nagyobb cégeknél komplett csarnokokat és logisztikai telephelyeket jelent, így az egységek működéséhez komoly létszámú munkaerőre van szükség a raktári dolgozóktól a logisztikai szakemberekig.
Mivel a fővárosban és környékén szintén sok nagy cég üzemeltet vagy konkrét telephelyet vagy raktárat, az ilyen típusú állások errefelé is szép számban vannak jelen. Egy raktáros állás Budapest vonzáskörzetében pedig sokak számára lehet vonzó opció, akár állandó, akár beugrós jelleggel keresnek munkát. A cégek persze elsősorban az előbbit preferálják, de az is tény, hogy ezek a munkakörök sokszínű és rugalmas lehetőségeket és komoly fejlődési lehetőséget kínálnak.

A logisztika arcvonalában
Egy raktáros állás Budapest valamely cégének egyik logisztikai egységében tulajdonképpen azt jelenti, hogy a logisztikai folyamatok velejéből vesszük ki a részünket. Legyen szó akár egy élelmiszerlánc raktárairól, valamilyen gyártó cég logisztikai egységeiről, vagy bármilyen tárolásra és a szállítmányozás előkészítésére szolgáló objektumról, a munka mindenütt nagyon hasonló, mégis sok tekintetben egészen más. Épp ezért egy raktáros állás Budapest környékén és sehol máshol sem válik igazán monotonná.
Ez a terület pedig akár arra is lehetőséget ad, hogy valaki alkalmi jelleggel vállaljon munkát, például bérkiegészítésként, vagy diákként. A nagyobb raktárakban ugyanis nem ritka, hogy eseti jelleggel olyan mértékben növekszik meg a munka mennyisége, ami plusz munkaerőt kíván. Ennek fényében várhatóan a nyári diákmunka palettán is találkozunk majd néhány ilyen hirdetéssel, de az állásportálokon és különböző fórumokon egyébként is gyakran bukkannak fel az ilyen ad hoc lehetőségek.
Egy raktáros állás persze főállásként is kiváló lehetőség, hiszen ezek a pozíciók sokszor választható, rugalmasabb munkaidőkeretet és nem ritkán magasabb béreket kínálnak az átlagnál, ráadásul az előrelépési lehetőségek terén is van benne potenciál. Az persze nem állíthatjuk, hogy egy egyszerű munkakörről lenne szó, hiszen lényegében folyamatos fizikai terhelésnek vannak kitéve a munkavállalók, emellé pedig a precizitás és a gyorsaság is fontos szempontok. Egy raktáros állás Budapest városában sem sétagalopp tehát, de a minőségi munkát idővel siker koronázza.
Előrelépési lehetőségek
Ahogy említettük, a logisztika egy rendkívül összetett szektor, melynek a raktározás és a raktári folyamatok csak egy kicsi, de annál fontosabb részegységei. A területben rejlő volumen ugyanakkor azt is lehetővé teszi, hogy a munkavállalók folyamatos előrelépési lehetőségeket keressenek és persze találjanak is. Egy raktáros állás Budapest vonzáskörzetében jó alapja lehet egy szép logisztikai karriernek is feltéve, hogy a munkavállaló hajlandó tanulni és a kemény munkától sem riad vissza.
Bár a logisztikai menedzsment ma már külön oktatott szakma, ezen a területen is rengeteget számít a rutin. Ennek megfelelően pedig pár év raktározási és árumozgatási/logisztikai tapasztalat rendkívül sokat számíthat egy ilyen típusú álláshely elnyerésében. A raktárak polcai mellől tehát nagyon hamar az operatív folyamatok és a szervezés világában találhatjuk magunkat, ami természetesen nagyobb felelősséggel, de magasabb bérekkel és sok esetben rendezettebb körülményekkel is jár.
A logisztikai szektor tehát napjaink egyik “slágere” munkaerőpiaci értelemben is, ami számos különböző lehetőséget kínál az álláskeresők számára, legyen szó akár a terület szakértőiről, akár a raktáros állásokra jelentkezőkről. A stabilitás pedig természetesen továbbra is minden munkavállaló számára fontos, ez a terület pedig kétségtelenül hosszabb távon is képes kiszámítható béreket, megfelelő körülményeket és stabil megélhetést biztosítani, kiegészülve a remek előrelépési lehetőségekkel.




