Bölcsődei étkezés

2023. december 10.

bölcsödei étkezés

A szülők nagyobb része ma már odafigyel arra, hogy gyermeke milyen alapanyagokból, milyen ételeket eszik. Azt azonban, hogy az otthontól távol töltött időben mit fogyaszt, csak kis mértékben tudja befolyásolni.

A bölcsődében általában 4 étkezéssel találkozik a gyermek (bár ez függ attól, hogy mikor viszed be és mikor mész érte), ezek a reggeli, a tízórai, az ebéd és az uzsonna. Közben a nap folyamán folyamatos folyadékpótlást kell biztosítania az intézménynek. Ez általában folyóvíz. Az önkormányzat által fenntartott bölcsődékben rendszerint helyben készülnek az ételek a gyermekek számára. Ennek megfelelően a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 40. §-a meghatározó az ételkészítés során: „A bölcsődei ellátás keretében a gyermek életkorának és egészségi állapotának megfelelően biztosítani kell az egészséges táplálkozás követelményének megfelelő étkeztetést az energia- és tápanyag-beviteli, illetve élelmiszer-felhasználási ajánlásokat tartalmazó jogszabályban meghatározottak szerint.” Több rendelet is foglalkozik a megfelelő, egészséges táplálkozás szabályaival, melyeket a bölcsődék magukra vonatkozóan kötelezőnek tekintenek. A korszerű táplálkozási elveknek megfelelően a bölcsőde vezetője az élelmezésvezetővel és a bölcsőde orvosával közösen kell, hogy összeállítsa, legalább két hétre előre az étlapot, a bölcsődei korosztály igényeit kielégítve. A tervezéskor figyelembe kell venni, hogy a kisgyermek élelmezésében – napi 3-szori étkezés esetén – az ajánlott napi energia- és tápanyagtartalom 75%-át kell biztosítani. Természetesen az étlapnak változatosnak, idényszerűnek és ízben összehangoltnak kell lennie, valamint az önálló étkezésre is meg kell feleljen, vagyis, hogy a gyermek segítség nélkül is el tudja fogyasztani az ételét. Speciális étrendű szülők figyelmébe ajánljuk, hogy a bölcsődés gyermekek étkeztetésében makrobiotikus ill. tisztán vegán étrendek nem szerepelhetnek (természetesen ez az önkormányzati bölcsődékre igaz, mert vannak olyan magánintézmények, ahol a szülők kérésére biztosítják az efféle étkezést is). Egy kormányrendelet javaslatot tesz az élelmiszer-felhasználásra is, vagyis megadja, hogy az 1-3 éves korosztály mely élelmiszer csoportból mennyit fogyasszon *1.

Mindezek ellenére a hazai bölcsődei étkezés minősége tarka képet mutat. Hiszen nagyon sok múlik a szakács és az élelmezésvezető ízlésén, szakmai felkészültségén. Valamint az sem elhanyagolható szempont, hogy az önkormányzati bölcsődék igen alacsony összegből gazdálkodnak nap, mint nap, ami nagymértékben megnehezíti a megadott irányelvek szerinti ételkészítést.

Az OÉTI is megfogalmazta javaslatait a bölcsődei étkezéssel kapcsolatban. Ebben olyan konkrétumok szerepelnek, mint: 10 élelmezési nap alatt minimum 6-szor, de maximum 8-szor szerepeljen hús, vagy, hogy ugyanezen idő alatt legfeljebb 3-szor legyen burgonya. De szigorúan rendelkezik arról is, mik azok az alapanyagok, melyeket nem lehet használni ilyenek pl.: ételpor, leveskocka, cukrozott vagy szénsavas üdítő, szörp, mesterséges édesítőszer vagy a zsír. Naponta javasolják a 3 adag zöldséget vagy gyümölcsöt*2. Na ez egy kritikus pont a bölcsődék életében, mert bár próbálják ezt biztosítani, de az egyre dráguló piaci árak miatt sokszor nem sikerül. Ilyenkor kérnek segítséget a szülőktől, és a legtöbb helyen meg is szervezik ezt. A szülők heti vagy napi bontásban egy-egy csoportnyi adag gyümölcsöt visznek, az idénynek megfelelően.

Azt, hogy az élelmezésre vonatkozó szabályokat a bölcsődék betartják-e, a szülőknek joguk van ellenőrizni (a heti menü általában mindenhol ki van függesztve). Kérhetik az élelmezési napló bemutatását, sőt bizonyos esetekben kóstolót is kérhetnek az ételekből.

Ajánló

Szülő Fórum
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.